///

Egy agresszív kisebbség próbálja igájába hajtani világunkat

Most, hogy a Reuters brit hírügynökség és az Ipsos közvéleménykutató intézet legfrissebb felméréseiből kiderült, hogy az amerikaiak ötvennégy százaléka szerint a helyükön kell maradniuk a konföderációs emlékműveknek, s csupán huszonhat százaléka gondolja, hogy a szobrokat el kell távolítani, nézzünk szembe azzal, amit eddig is sejtettünk: egy agresszív kisebbség próbálja igájába hajtani világunkat.

Nemcsak az amerikai szobordöntögető indulat tapasztalataiból, hanem számtalan hazai és európai példából szűrhetjük le ennek az erőszakos minoritásnak a jellemvonásait. Olyan csoport akar hatalomra jutni a fejlett világban, amely semmibe veszi a demokráciát, hiszen semmibe veszi a többség akaratát, s – amennyire a hazai és nemzetközi sajtóban megjelenő nyilatkozatokból kitűnik – le is nézi többséget.

Bizonyára ebből a lenézésből fakad, hogy semmiféle megértést nem mutat a többségi, vagy általában más, amúgy demokratikus, befogadó, megengedő értékek, illetve az azokat képviselő csoportok iránt. Ugyanakkor rendkívüli empátiával fordul olyanok felé, akik ezt az empátiát nem tudják vagy nem akarják viszonozni.

Például rajongással csüng az állatok, egyes szektás csoportok, iszlám fundamentalisták jogain.

Ezekben a csoportokban vélhetően önmagukat, a vonalas ideológiához való kérlelhetetlen ragaszkodást ismerik föl, saját tükörképüket látják, s mint ilyen elfogadják, támogatják.

Áldozatiság

Hasonló elkötelezettséggel fordul elhunyt embercsoportok emlékezete felé. A tragikus sorsú csoportok lelkesült felemlegetése a politikai küzdelem fontos eszköze. Az egykori amerikai rabszolgák, a holokauszt elszenvedői, de akár az „elnyomott proletárok” vagy a megkínzott kutyák között erőteljes a párhuzam.

Az áldozatiság értelmezése valamennyi esetben ugyanaz.

A tragikus lét elszenvedői valamiképpen ma élő (szellemi) örököseikért hozták meg áldozatukat, tragédiájukkal hozzá járultak ahhoz, hogy mai utódaik jogot formáljanak a hatalomra. Az áldozatok szellemi, lelki örökösei a letéteményesei annak, hogy elődeik rettenetes kálváriája ne ismétlődhessen meg.

A tragikus sorsokra való minduntalan hivatkozás, a múlt szereplőinek kettéválasztása áldozatokra és bűnösökre (proletárok – burzsoák, zsidók – Horthy-fasiszták, néger rabszolgák – elnyomó fehérek, stb.) a jelenben is kijelöli a helyesnek, illetve a helytelennek nyilvánított utakat, pozíciókat. S mindennek természetesen semmi köze nincs a tragédiák közvetlen érintettjeinek – például a közép-európai zsidóság, vagy az amerikai feketék – tényleges sorsához. Nem az ő hajdani gondjaikból eredő mai problémákat akarja orvosolni ez az erőszakos politikai közösség, hanem saját hatalmát akarja kiteljesíteni.

Polkorrekt valóság

Hasonló harci szerepet tölt be ennek az agresszív és kíméletlen minoritásnak az eszköztárában a politikai korrektség eszméje. Az a felvetés, hogy a többség ne mondjon, tegyen, ábrázoljon, higgyen és gondoljon valamit csak azért, mert az egy feltételezett közösségnek fáj, nem más, mint ennek az erőszakos kisebbségnek a törekvése arra, hogy meghatározza, mit lehet és mit nem lehet, milyen viselkedés (és gondolkodás) elfogadható és mi elfogadhatatlan.

A politikai korrektség ilyen módon nemcsak bunkósbot a forradalmi elit kezében, amellyel lesújthat ellenfeleire, de sokkal veszélyesebb annál: a világ átértelmezésének eszköze. Egy a hétköznapjainkat felforgató harcos és hataloméhes csoport a politikai korrektség segítségével próbálja elfogadhatóvá tenni a maga deviáns valóságát, pontosabban azt valóságpótlékot, amelyben élcsapatként irányíthatja életünket.

Az amerikai szoborrombolók igyekezete mögött felsejlő abszurd hitvallás, amely szerint a többség akarata dacára is úgy kell berendezni a világot, ahogyan ez a hataloméhes kisebbség kívánja, előrevetíti a végső célt, a szűk forradalmi elit rémuralmának igényét.

S az Amerikában zajló események – amelyek amúgy kísértetiesen emlékeztetnek a hasonló magyarországi szobor-hisztériákra (XII. kerületi turul-szobor, német megszállás áldozatainak emlékműve, stb) – egyúttal azt is megmutatják, mit is kell tennünk.

Egy tapodtat sem engedhetünk a normális emberek világából!

Semmi engedményt nem adhatunk a politikai korrektség elmebetegségének. És, ami talán ennél is fontosabb: mindazt, amit eddig kipusztítottak normális, demokratikus, emberi világunkból, mindazt vissza kell vennünk!

Ki ette meg?

The post Egy agresszív kisebbség próbálja igájába hajtani világunkat appeared first on Magyar Közösség.

Forrás: Egy agresszív kisebbség próbálja igájába hajtani világunkat

(Visited 1 times, 1 visits today)