///

El sem hiszed, mivel védte be a nemi erőszakot lefilmező migránst az ügyvédje

 

A Svédországba “menekült” migráns megerőszakolt egy lányt, az egészet élőben közvetítette Facebookon, ügyvédje pedig elképesztő érveléssel állt elő.

Mint ahogy arról mi is beszámoltunk, a három migráns csoportosan megerőszakolt egy nőt, a támadást élőben közvetítették Facebookon. A 21 éves Reza Mohammed Ahmadit két év négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték, a másik tettes, a 18 éves Maysam Afshar mindössze egy évet kapott.

A 21 éves Emil Khodagholi hat hónapot kapott, ő volt az, aki a tettet Facebookon közvetítette. Ügyvédje, Andreas Welin a svéd legfelsőbb bíróság elé kívánja vinni az ügyet, hogy hat hónapos büntetését visszavonhassa – számol be a svéd Dagens Juridik.

Welin szerint az ügy során „tisztázni kell azt, hogy mi is számít bűncselekménynek”, továbbá azt mondta, a migráns nem tudta akkor, hogy két bűntársa nemi erőszakot követ el. Ezen kívül Welin szerint védence „értelmileg akadályozott”, ezért nem tudta a szituációt helyesen megítélni.

A filmező közeli felvételt készített mobiltelefonjával az erőszakról, közben pedig végig röhögött. A brutális cselekménynek a zárt Facebook-csoport tagjai vetettek véget, ők értesítették a hatóságokat.

Az ügyészek úgy döntöttek, az erőszakoló migránsokat nem toloncolják ki az országból.

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

Ne csak olvasd, add is tovább!

Forrás …

The post El sem hiszed, mivel védte be a nemi erőszakot lefilmező migránst az ügyvédje appeared first on Magyar Közösség.

Forrás: El sem hiszed, mivel védte be a nemi erőszakot lefilmező migránst az ügyvédje

(Visited 4 times, 1 visits today)