///

Jobboldali pártok győztek Norvégiában, a migránsbarát liberálisok és az EU integrációt erőltető balosok hoppon maradtak

 

A voksolás végeztével szinte biztosra vehető, hogy Erna Solberg, jelenlegi konzervatív miniszterelnök nyert, így nagy valószínűséggel duplázhat.

A norvég választási bizottság becslése szerint Solberg pártja, a Höyre, és koalíciós partnere, a szintén jobboldali Haladó Párt (FrP), valamint a koalíciót kívülről támogató centrista liberálisok és a kereszténydemokraták összesen 89 helyet kapnak majd, a balközép ellenzéknek 81 hely jut. A parlament 169 fős.

Solberg az urnák zárását követően úgy nyilatkozott, hogy a jobboldalnak minden számítás szerint megvan a többsége, így nagy valószínűséggel kormányt alakíthatnak. Az ellenzék milliárdos vezetője, Jonas Gahr Store is elismerte a vereséget. (VIA)

Választási kampányuk ígéretei szerint a konzervatívok az adók csökkentését akarják megvalósítani azzal a céllal, hogy fokozzák a gazdasági növekedést. Ezzel szemben Jonas Gahr Störe, a Munkáspárt vezére – a Szocialista Baloldali Párttal és a Centrumpárttal koalícióra lépve – adóemelést szeretne, hogy fedezzék a közszolgálatok költségeit.

További kampánytémaként merült fel, hogy a gazdag Norvégia mennyire legyen befogadó a migránsok és menekültek iránt, illetve mennyire közeledjen az ország az Európai Unióhoz.

A videó címében és a hanganyag elején tévesen szerepel, hogy kormányváltás történt volna, eddig is ők voltak hatalmon.

Olvasd el a többi hírt is a facebook oldalunkon!

Forrás …

The post Jobboldali pártok győztek Norvégiában, a migránsbarát liberálisok és az EU integrációt erőltető balosok hoppon maradtak appeared first on Magyar Közösség.

Forrás: Jobboldali pártok győztek Norvégiában, a migránsbarát liberálisok és az EU integrációt erőltető balosok hoppon maradtak

(Visited 8 times, 1 visits today)