///

Rettegnek a magyarországi Soros-szervezetek

2017. január 10. 13:58

LONDON, 13:58

Telesírták a brit The Guardian hasábjait a magyarországi Soros-pénzekből élő szervezetek.

Fotó: AFP

Közeledik január huszadika, Donald Trump hivatalba lépésének napja. A liberálisok sivalkodása Clinton bukása óta nem halkul, sőt, egyre erősödik. Ebből a globális Trump-ellenességből Magyarország sem maradhat ki, legalábbis a Soros-féle civilek semmiképpen.

A legújabb félelmük az, hogy Donald Trump hivatalba lépésével Magyarországon megszűnik a civil társadalom, mert nem lesz, aki megvédje őket.

A Political Capitalnek dolgozó Krekó Péter azt nyilatkozta a lapnak, hogy: „Donald Trump megválasztásának következtében Orbán határozottan úgy érzi, hogy a két nemzetközi játékosból  (EU és USA), akik törődtek a magyar civilekkel, most az egyik az ő oldalán áll. Mert Trump vad ellensége Soros Györgynek.”

Orbán arra számít, hogy ha idén megtámadja a Soros által pénzelt szervezeteket, akkor az Egyesült Államok kormányzata és annak nagykövetsége nem fogja megvédeni őket, ahogyan azt korábban tették.”

– nyilatkozta Krekó.

A Soros-rajongóknak azonban nem kell teljesen kétségbeesniük, mert Chris Stone, a Nyílt Társadalom Alapítványok elnöke leszögezte, hogy továbbra is folytatják a munkájukat Magyarországon.

Forrás: Rettegnek a magyarországi Soros-szervezetek

2 hozzászólás

  1. valaki szerint:

    Legalább így lenne, és lekopna már rólam a sok geci cia meg mindenféle faszkalap ügynök, hacker, rendőr. Mert ha nem lenne több mani, akkor ingyen egy se pattogna. Nem hiszem hogy van Magyarországon még egy olyan ember rajtam kívül, akinek a zaklatására több millió forintot költöttek havonta. Jó lesz ha valaki elzárja már végre a pénzcsapjukat, és valami értelmesebb dologra költik azt a pénzt. Ahogy a internetes ügynököknek szoktam mondani, elmehetnek a szaharába aladdin csodalámpáját keresni, mert annak is több értelme van mint engem basztatni minden nap. Azért egyszer megkérdezném sorostól, miért költ világ viszonylatban is rekord összegeket a zaklatásomra. Tudtommal még nem találkoztunk. Max a nagyapámat ismerhette. És ha meg a háború, a nácik, vagy a kommunista rendszer miatt problémája van a nagyapámmal, akkor azt vele intézze. Mert nekem ahhoz még közöm se lehet, mivel meghalt mielőtt megszülettem volna. Persze gondolom a köcsög zsidók szerint az unoka is örökli a nagyapja bűneit, ezért is fizetjük a holoadót. De én akkor sem hiszem hogy a nagyapám olyan fontos ember lett volna a háborúban, vagy a kommunizmusban, hogy engem ezért ennyire üldözni keljen. Egyszer azért elbeszélgetnék erről sorossal, mert a kutyái erről nem tudnak mondani semmit, ők sajnos csak véglények.

    • B Ida szerint:

      Ne reménykedj! Vannak itt testvérei, akik támogatják, és ha kell hangosan kiabálnak mellette…!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Close