///

Trump visszautasította a vádakat és azonnal visszavonja az Obamacare-t

Amint jóváhagyják az egészségügyi miniszter kinevezését, az új amerikai kormány azonnal visszavonja a Barack Obama távozó elnök nevéhez fűződő, Obamacare néven ismert egészségbiztosítási rendszert, és helyette új törvényjavaslatot fog benyújtani – mondta Donald Trump megválasztott amerikai elnök szerdai sajtótájékoztatóján New Yorkban. Donald Trump azt is hangsúlyozta, hogy szerinte soha nem lett volna szabad nyilvánosságra hozni azokat a megalapozatlan állításokat, amelyek kedden jelentek meg róla az amerikai sajtóban.
  • A január 20-án hivatalba lépő amerikai elnök azonnal visszavonja elődje, általa katasztrófálisnak nevezett egészségbiztosítási rendszert
  • Trump szerint a róla szóló megalapozatlan állítások kiszivárogtatása „hatalmas szégyenfoltot” hagyhat a hírszerzési ügynökségeken
  • Donald Trump szerint előny lehet, hogy Putyin állítólag kedveli őt, de még nem tudja, hogyan jön ki az orosz elnökkel
  • Az amerikai elnökválasztáson győztes politikus minden idők legnagyobb munkahelyteremtését ígérte sajtóértekezletén

Az Obamacare „a demokraták problémája”, és az új kabinet „nagy szolgálatot tesz” a demokratáknak azzal, hogy nem várja meg a „katasztrofális” rendszer összeomlását, hanem helyette rögtön egy „olcsóbb és jobb” rendszert vezet be – hangoztatta a New Yorki sajtóértekezleten Donald Trump.

Soha nem lett volna szabad nyilvánosságra hozni az állítólagos hírszerzési jelentést

A megválasztott elnök köszönetet mondott azoknak a médiumoknak, amelyek kételkedtek a róla megalapozatlan állításokat tartalmazó, állítólagos hírszerzési jelentés hitelességében.

„Hatalmas szégyenfoltot” hagy a hírszerzési ügynökségeken, ha valóban ők szivárogtatták ki a jelentést – jelentette ki Trump.

Trump arról is beszélt, hogy véleménye szerint Oroszország állt az amerikai elnökválasztási kampány idején végrehajtott számítógépes támadások mögött. Leszögezte: a Demokrata Párt vezető testületét, az Országos Bizottságot valóban számítógépes támadások érhették, de ennek oka a gyenge számítógépes védelem volt.

A Republikánus Párt számítógépes rendszerébe viszont nem tudtak behatolni a hackerek – állapította meg.

Felhívta a figyelmet arra, hogy ő például a hackertámadások nyomán tudta meg, hogy Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje előre megkapta az elnökjelölti viták kérdéseit.

A megválasztott elnök azzal vádolta meg a hírszerzési ügynökségeket, hogy beiktatása előtt még egy utolsó támadást próbálnak ellene intézni ilyen hírek terjesztésével. „Hol élünk, a náci Németországban?” – méltatlankodott Trump. Hozzátette: Oroszország is megmondta, hogy a politikai ellenfelek által fizetett ellenőrizetlen jelentés totális kitaláció, teljesen nonszensz. „HAMIS HÍREK – EGY TOTÁLIS POLITIKAI BOSZORKÁNYÜLDÖZÉS” – írta bejegyzésében.

Szintén határozottan visszautasította Trump szóvivője, Sean Spicer a Buzzfeed című hírportálon ismertetett állítólagos hírszerzési jelentésben foglalt Trump-ellenes vádakat.

Sean Spicer a washingtoni sajtóérkezlet kezdetén kijelentette: a portálon megjelent 35 oldalas összeállítás minden alapot nélkülöz. Spicer azt hangoztatta, hogy a portál baloldali, a választási kampányban végig élesen Trump-ellenes volt, s még a The New York Times című lap is elutasította a portál hitelességét, a vádak megalapozottságát.

Forrás: MTI

Donald Trump határozottan visszautasította az ellene felhozott vádakat

A szóvivő az összeállítást felelőtlennek és felháborítónak nevezte, elutasította, hogy valódi hírszerzési információkon alapulna, s leszögezte: szomorú kísérlet ez arra, hogy egyes sajtóorgánumok még több kattintást könyvelhessenek el internetes oldalaikon. Spicer egyes amerikai médiumok tevékenységét politikai boszorkányüldözésnek minősítette, és szégyenletesnek nevezte.

Több amerikai médium is közzétette azt a 35 oldalas állítólagos hírszerzési jelentést, amelynek alapján a CNN szerint az amerikai hírszerzés arról tájékoztatta Donald Trump megválasztott és Barack Obama hivatalban lévő elnököt, a kongresszus hírszerzési bizottságainak vezetőit, hogy Oroszország Trump lejáratására, zsarolására alkalmas információk birtokában van.

Az iratot elsőként közlő Buzzfeed hírportál felhívta a figyelmet, hogy az állítások hitelessége nem ellenőrzött.

„ha Putyin elnök kedveli Trumpot, akkor ez előny és nem teher”

A megválasztott amerikai elnök úgy vélekedett a sajtóértekezleten, hogy amennyiben Vlagyimir Putyin orosz elnök kedveli őt, akkor ez nem teher, hanem előny.

Újságírói kérdésre válaszolva Donald Trump hangsúlyozta: bár előny lehet, hogy Putyin állítólag kedveli őt, de még nem tudja, hogyan jön ki az orosz elnökkel. Reményét fejezte ki, hogy sikerül megtalálnia a hangot Moszkvával.

„Elhiszi bárki is, hogy Hillary Clinton keményebb lett volna Putyinnal, mint én?” – tette fel a kérdést a republikánus párti Trump egykori demokrata párti vetélytársára utalva.

A politikus leszögezte: nincs és nem is lehet üzleti ügye Oroszországgal, és nem is szeretné, ha lenne, mert ez érdekellentétekhez vezethetne.

Hozzátette, hogy a hétvégén kétmilliárd dolláros ingatlanfejlesztési üzletet ajánlottak neki Dubajban, de azt is elhárította, mert elnökként minden érdekellentéttől mentesen akar tevékenykedni.

Trump munkahelyteremtést is ígért

„Minden idők legnagyobb munkahelyteremtője leszek az Egyesült Államokban” – fogalmazott az újságírói kérdéseket megelőző nyilatkozatában Trump, hangsúlyozva, hogy nagyon keményen dolgozik majd ennek érdekében.

Trump a gazdaság olyan fellendítéséről beszélt, amire – mint fogalmazott – senki nem számít.

Forrás: Trump visszautasította a vádakat és azonnal visszavonja az Obamacare-t

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Close