///

Vérontásra buzdított egy muszlim imám, a “béke vallásának” nevében Angliában

A “béke vallása” nagyon komolyan fenyegeti az öreg kontinens és a keresztény kultúra fennmaradását.

Ismét lekapcsoltak egy terrorcselekményekre buzdító imámot, ezúttal Londonban. A férfi egy West Midlands-i mecsetben prédikált. Híveitől azt kérte, legyenek készek a vérontásra és vezessék be Allah törvényét.

Kamran Sabir Hussain imám nagyjából 25 felnőttet és 15 gyereket igyekezett befolyásolni. Ha csak egyetlenegyet is sikerült rossz útra térítenie, akkor az óriási veszélyt jelent a londoni lakosokra nézve. Az imám azt mondta híveinek, hogy egy öngyilkos merénylet nagyszerűbb eredmény, mint amit az iskolában vagy az egyetemen valaha is el lehet érni.

Az imámot egy a közösségbe beépült rendőrtiszt buktatta le, aki tavaly június óta 17 alkalommal rögzítette a prédikátor gyűlöletbeszédeit– írja a Breitbart.

Az esküdtszék az Old Baily Központi Bűnügyi Bíróságon többek között a következő hanganyagot hallhatta Mr. Hussain prédikációiból:

Állj fel és légy készen áldozatot hozni, légy készen szembeszállni a sátánnal, légy készen a vérontásra…”

Egy másik prédikációjában Hussain azt állította, hogy a jobboldali, muzulmánellenes  csoportokat a kormány irányítja.

A hitetlenek meg fognak támadni és megölnek”

– mondta. Az imám tavaly márciusban már gyanús posztokat közölt közösségi oldalán, amelyben azt írta, hogy:

az Iszlám Állam már az ajtódon kopogtat”.

888.hu

The post Vérontásra buzdított egy muszlim imám, a “béke vallásának” nevében Angliában appeared first on Magyar Közösség.

Forrás: Vérontásra buzdított egy muszlim imám, a “béke vallásának” nevében Angliában

(Visited 1 times, 1 visits today)