///

Zsarolóvírus – Francia kutatók találtak egy kiskaput

Francia kutatók találtak egy kiskaput a világon végigsöprő WannaCry zsarolóvírus által zárolt Windows-fájlok megmentésére – közölték maguk a kutatók pénteken Frankfurtban.

Számítástechnikai biztonsággal foglalkozó szaskemberek egy globális csoportja összefogott, hogy kifejlesszenek egy módszert, amellyel hozzáférnek a vírus által megtámadott fájlok kódolási kulcsához. A csoport munkájában a francia Adrien Guinet, Benajmin Delphy és Matthieu Suiche is részt vett. Guinet biztonsági szakértőként, Suiche hackerként, Delphy pedig banki alkalmazottként tevékenykedik.

A kutatók figyelmeztettek, hogy megoldásuk csak bizonyos körülmények között működik. Az egyik feltétel, hogy a fertőzött számítógépet nem indították újra azóta, hogy a vírus megjelent rajta. A másik az, hogy a javítást még a WannaCry utolsó figyelmeztetése előtt kell végrehajtani az eszközön. A kulcsot többféle Windows operációs rendszeren tesztelték.

A kutatók felfedezése az utolsó pillanatban érkezett azok számára, akiknek gépe egy héttel ezelőtt fertőződött meg a vírussal. A WannaCry múlt pénteken kezdett terjedni, és azóta több mint 150 ország legalább 300 ezer számítógépén telepedett meg.

A vírus először 300 dollárt (85 ezer forintot) követel a felhasználóktól a fájlok visszaállításáért cserébe, és ha nem fizetnek, az összeg három napon belül 600 dollárra (170 ezer forintra) emelkedik, majd a fájlokat végleg zárolják. A WannaCry többek között autógyárak, kórházak, boltok, vasúttársaságok és iskolák informatikai rendszereit is megbénította, tetemes károkat okozva ezzel.

Olvasd el a többi hírt is a facebook oldalunkon!

Forrás: Zsarolóvírus – Francia kutatók találtak egy kiskaput

The post Zsarolóvírus – Francia kutatók találtak egy kiskaput appeared first on Magyar Közösség.

Forrás: Zsarolóvírus – Francia kutatók találtak egy kiskaput

(Visited 1 times, 1 visits today)